Mindörökké

Tó vize csillan őszi homályban,

Ég színe néz bele, sápadt kék,

Gőgösen loccsan egy hullám háta,

Elterül lomhán, csillan a lég,

Dél fele nap tüze ér, olvad a dér,

szundít az erdő, beoson a tél,

hullik az ágról az őszi levél,

dobban a szívben a csalfa remény.

Suttog a lombokon száz színű ősz,

Zöld moha szőnyegen szökken egy őz.

Elnyeli bánatom hajnali dallam,

Rőt színű reggelen izzik a fény,

Engedem álmomat - sóhajon szárnyal,

Tétován rebben, mint ébredő lény -

Lenne bár telve a lelked hiánnyal

Engem igézne idők örökén,

Két kezed véd, meseszép ez a béke,

lélek a lélekig ér, szép tünemény…

hullik az ágról az őszi levél,

dobban a szívben a csalfa remény.