|
Végül...
2014.05.01. 00:06
Végül...
Végül minden elenyész.
A szeretet, mint őszi levél
színén valódi sárarany - kevés,
a szívek mélye gyémántkemény,
kevély mind, lökdösve tapossa útját,
nyirkos fuvallat falja az emberiséget,
értékeit végleg sárba húzva
temeti mámor gödörbe,
vagy emeli hiúság talapzatra.
Lidérc pislákol a hazugság mocsárban, fények.
Kopott ködmönömben fázom jégbe fagyva újra,
mert inkább a rongyos élet,
mint kincsek igaztalanságába fúlva
károgjam, hogy a gazdagság szent.
Idelent még kigyúlnak a csillagok,
és néha egy virág.
Lüktetve emeli fel fejét, izzik,
mint kohóban érc,
vérvörös.
Ki értheti, hogy egy vagyok veled,
ha te nem?
Ha nincs a világban már érzés,
hát mit ér a szerelem?
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Archívum
