És végül mindenbe belenyugszom.
Álmaimban patakok csillámhátán,
hajnali tavak ábrándezüstjében,
és csillagok ezreiben
idézem szemed melegét.
Főnixmadárként sírom könnyeimet
a bánatra, amit arcodon látok,
és nem kérdezek.
A szárnyaimat lenyested, amikor
távolba húzott a szíved, és én
hiába könyörögtem,
de… Még élek.
Mélyen beszívom reggeli illatodat,
amikor gyengéden és szorosan átöleltél.
Talán egy időre elég,
hogy mégis tündéred maradjak,
és ne zuhanjak tovább.
Ha a nap ma forrón csókol,
én vagyok az,
hogy lopva elvegyem,
amire mindennél jobban vágyom.
És ha a tavaszi szellő simogat,
én vagyok az,
csak kölcsönbe vettem
testetlen szárnyait, hogy
megcirógathassalak,
úgy, ahogyan szeretném:
tilalmak nélkül.
Álmaimban patakok csillámhátán,
hajnali tavak ábrándezüstjében,
és csillagok ezreiben
idézem szemed melegét,
és mélyen beszívom reggeli illatodat,
amikor szívből, szorosan átöleltél.
Hagyom, hogy megint elmenj…
szélfútta virágszirmokkal kísérem utad,
mert végül mindenbe belenyugszom.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Archívum
