AZ 1848-AS FORRADALOM ARCKÉPCSARNOKA
"MÁRCIUSI IFJAK" - TIZEK TÁRSASÁGA
Március 14.-én az ifjúság vezetői megállapodtak: másnap az egyetemi hallgatók bevonásával tüntetést szerveznek...
A pesti forradalom eseményei 1848 március 15.-én
Még alig pirkadt, mikor az ifjúság a Pilvaxban gyülekezni kezdett. Havas eső esett, az utakat latyakos sár borította. Reggel 6-ra a vezetők nagy része együtt volt. Másolatot készítettek a 12 pontról, és a forradalom első, még kézzel írott plakátját kiszögezték az Úri- és a Kígyó-utca sarkára. Petőfi késett. Elébe mentek, majd együtt Jókaihoz, ahol Vasvári Pállal és Bulyovszky Gyulával a forradalmi teendőket vitatták meg. Annyira elfecsegték az időt, hogy a kávéházi ifjak kezdtek szétszéledni.
Ébredezett a város. Az utcán az első járókelők kíváncsian álltak meg a kifüggesztett plakát előtt és olvasni kezdték. A rendkívül éles eszű, de rettenetesen dadogó Sükei Károly költő akadozó nyelvvel magyarázni kezdte a 12 pontot. Vagy harmincan gyűltek köréje, köztük egy titkosrendőr is, aki el akarta vitetni a Rókus kórház elmeosztályára, de az emberek nem engedték. A városban futótűzként terjedt el a hír, hogy az ifjúság a Pilvaxban valami nagy dologra készül. Az érdeklődők pillanatok alatt ellepték a kávéházat és a környező utcákat. Mire Jókaiék a Pivax környékére érkeztek, már tekintélyes létszámú csoport sorakozott fel a márciusi ifjak mögé.
Jókai felállt egy asztalra és lelkesítő beszéd kíséretében olvasta fel a 12 pontot, majd Petőfi szavalta el a 2 napja írt Nemzeti dalt. Az ifjúság vállára emelte Petőfit s körülhordozta a teremben.
- Most menjünk az egyetemre, hívjuk fel csatlakozásra a hallgatóságot! - kiáltotta Vasvári.
Megindult a zsibongó menet. Az eleinte kicsiny csoport az utca népével szaporodva pillanatok alatt hatalmas tömeggé nőtt, a békés felvonulás tüntetéssé vált.
- Éljen a szabadság! Éljen az egyenlőség! Éljen Kossuth! - kiáltották a tüntetők.
A menet első útja az orvosi egyetemre vezetett, majd a mérnökiskolát, a jogászokat és a bölcsészeket keresték fel. Ekkor már az egész főváros talpon volt. A környékbeli falvakból, sőt az ország minden részéből ezrével lepte el az utcákat a nép az aznapi vásár miatt. A lelkes tömeg rövid idő alatt mintegy 10 ezer főre gyarapodott. Zichy Ferenc gróf, a helytartótanács elnöke nem mert tettleg beavatkozni az eseményekbe - zendüléstől tartott -, a katonai helyőrséget azonban készenlétbe helyeztette. A budai vár tüzérsége a Pestre irányzott ágyúk mellett, égő kanóccal várta a további parancsot.
Az egyetemek előtt a tömegből valaki azt javasolta, menjenek Budára a cenzorhoz, írassák alá vele a pontokat és a verset, hogy ki lehessen nyomtatni.
"Cenzorhoz nem megyünk - felelte Petőfi -, nem ismerünk el többé semmi cenzort, el egyenesen a nyomdába!"
A tenyérnyi pesti belvárosban nem voltak távolságok. Az akkor legkorszerűbb nyomda, a titkosrendőrséggel nagyszerű kapcsolatot tartó Landerer Lajosé volt a legközelebb. Landerer tudta, hogy jönnek a fiatalok, előző nap el is mondta gépmesterének, Christian Glutschnak, hogy nagy mennyiségű papírt áztasson be reggelre. "Hát maga csak legyen az eszénél" - mondta a nagyszakállú nyomdatulajdonos a gépmesternek - "ha kevesen lesznek az ifjak, és a nyomdaszemélyzet elbír velük, akkor ki kell verni őket. Ha sokan lesznek, Isten neki, csinálják meg, amit akarnak!" Sokan voltak.
Amikor az ifjak a szövegek kinyomtatását kérték, Landerer fennhangon kijelentette: "Lehetetlen, nincs rajta az engedélyezés!" De odasúgta a legközelebb álló Irinyi Józsefnek: "Foglaljanak le egy sajtót!" Irinyi odament a legnagyobb géphez, rátette kezét a gép tetejét díszítő sasra, és így szólt:
- E sajtót a nép nevében ezennel lefoglaljuk és követeljük kézirataink kinyomtatását!
- Az erőszaknak nem állhatok ellen - felelte mosolyogva Landerer Lajos, és tíz legügyesebb nyomdászát jelölte ki a nyomtatásra. A 12 ponttal nem is volt gond, de Petőfinél nem volt ott a Nemzeti dal kézirata. Träger András művezető asztalánál kezdte papírra vetni a szöveget, amit versszakonként szedtek ki, minden versszakot más-más nyomdász.
Jókai a nyomda előtt tolongó ötezer főnyi sokaságot tartotta szóval. Aggódva figyelte, hogy az ötezer ember tízezer kezében ötezer nyitott ernyő van, és ez tízezer szemet veszélyeztet. Rákiabált az emberekre: "Polgártársak! Holnap, úgy lehet, golyók hullanak ránk. Akkor elfutunk-e?" A válasz természetesen egyöntetű volt: "Nem!" Jókai folytatta: "Polgártársak! Most tehát csukjuk be az ernyőket!" Mintegy varázsütésre egyszerre becsukódott az ötezer ernyő.
11 óra 30 perckor elkészült a 12 pont első nyomtatott példánya. Irinyi kikapta a gépből s azonmód, az utcára rohant vele:
- Március 15.-e, délelőtt féltizenkettő, nagy nap ez a magyarok történetében! Ime! Itt van a sajtószabadság első példánya, a nép hatalmának első műve. Bármi szabadsága is lesz egykor a magyaroknak, azon dicsőség mindig megmarad, hogy a legnevezetesebbet: a sajtószabadságot magunk vívtuk ki!
Még le sem csillapodott a nép éljenzése, mikor Petőfi jelent meg, kezében a Nemzeti dal első nyomtatott példányával.
- Éljen Petőfi Sándor, halljuk mégegyszer a Nemzeti dalt! - kiáltották a közelben állók.
- Halljuk! Halljuk! - harsogta a tömeg. - Petőfi tehát ismét elszavalta a követelményt.
A megdöbbentő fordulat csak ezután következett, Irinyi hazaküldte a forradalmat ebédelni. Közlölte, hogy a nyomdászok rengeteg példányt fognak nyomtatni, a kiosztás pedig a Nemzeti Múzeum kertjében lesz délután három órakor.
A forradalmi fiatalok közben a Nemzeti Színházban, megrendelték estére Bajza Józseftől a Bánk bánt, majd a Nemzeti Múzeumban Kubinyi Ágoston igazgató úrnak adták át a szabad sajtó elsőszülötteit, mint történelmi ereklyéket. Közben a szomszédos szénapiacról a vásárosok tehenei kerítés híján be-beszabadultak a Múzeumkertbe. Egyszerre fölemelő és nevetséges volt a kép, a történelmi pillanatot mélyen átérző igazgató megrendülése - és hiábavaló küzdelme a tehenek ellen! De éppen a vásárra érkezők miatt háromkor a Múzeumkertben, vagy tízezres tömeg gyűlt össze, köztük azok a jobbágyok, akiket a pozsonyi országgyűlés fölszabadított.
A Nemzeti Múzeumnál történt események szempontjából megoszlik a történészek véleménye. Gracza Görgy és az általam ismert történelem könyvek szerint:
A Múzeum-téren Irinyi magyarázta a 12 pont jelentőségét. A közönség Petőfit éltette és követelte a "Talpra magyar"-t, amit a költő a lépcsőzet baloldali párkányáról szavalt el aznap immár ötödször. "Percekig tartott az éljenzés, a nép tombolt, ujjongott elragadtatásában.
Ma emléktábla közli az arra járóval, hogy Petőfi 1848. március 15-én innen szavalta el a Nemzeti dalt. Katona Lajos történész szerint a tábláról egy szó hiányzik, a NEM. Aznap négyszer is elharsogta a költő a versét, történetesen itt nem. Vajon melyik történésznek van igaza? A korabeli rajzok és rézkarcok tanúsága szerint alighanem mégiscsak szavalt...
A Nemzeti Múzeumnál született az elhatározás, hogy a rendkívüli helyzet miatt összehívott városi közgyűléshez vonulnak, s azt felszólítják a 12 pont elfogadására. A pesti városházán Nyáry Pál átadta a petíciót Rottenbiller Lipót alpolgármesternek. A kezdetben húzódozó tanácsnokok végül aláírták az okmányt. Ezt követően forradalmi választmány alakult három márciusi ifjú, három liberális nemes és hat városi tanácsos részvételével.
Kint híre ment, hogy közeledik a katonaság, a forradalmi tömegen kezdett erőt venni a riadalom. Nyáry és Klauzál hosszas szónoklatából a zajban szinte semmit sem lehetett hallani. Ekkor Vajda János (költő) fölugrott egy kofa asztalára, lesöpörte róla a fonnyadt almákat és másnapos zsömléket, és a budai vár felé mutatva elkiáltotta: "Esernyővel a kezünkben nem vívjuk ki a szabadságot! Fegyverezzük fel magunkat! Fel Budára: utánam!"
Az ünnepélyes hangulatú tömeg a budai várhoz indult, hogy a helytartótanácsnak is átadja követeléseit: A 12 ponton felül a cenzúra eltörlését és a József kaszárnyában két éve raboskodó Táncsics Mihály kiszabadítását tűzik ki célul. (Táncsicsot, aki röpiratokban követelte a jobbágyság felszámolását, sajtóvétség címén ítélték el.) A tanács, élén a megszeppent Zichy gróffal, engedett a követelésnek. Petőfi szavaival: "sápadt vala és reszketni méltóztatott és öt percnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett"
A Budai várból a tömeg a József kaszárnyához sietett, kiszabadítani a politikai rabot. Egyes történészek szerint ezt követően Táncsicsot a tömeg vállára emelve ünnepelte, más források szerint életében először hintóba ültették, majd vágtatva vitték át Pestre, ahol a Táncsics házaspárnak Hauer József, a Nádor fogadó bérlője legszebb szobáját nyittatta meg. A kiszabadult rab döbbenten tűrte az ünneplést, felbotorkált a lépcsőn, ruhástól keresztülesett az ágyon, és olyan mély álomba zuhant, hogy fölébreszteni sem tudták, pedig a Nemzeti Színházban várták. Esteledett. A város gázlámpái halvány világosságot szórtak a ködben úszó utcákra.
Március tizenötödike eseménysora Pesten az esti, Nemzeti Színházbeli programmal zárult; 18 órától Anton Hocebo: Benyovszky avagy a kamcsatkai száműzöttek című darabja helyett a a Bánk bán került volna műsorra. Az előadás előtt Jókai sorolta el a nap eseményeit, a közönség pedig rögtönzött előadást követelt a színdarab helyett. Végül közkívánatra elsőként Egressy Gábor szavalta Petőfi Nemzeti dalát, majd Erkel Hunyadi Lászlójából a „Meghalt a cselszövő…” kezdetű dal, a Himnusz és a Szózat, végül a "Talpra magyar" megzenésített változata következett (ketten is szereztek hozzá zenét: Egressy Béni és Kálozdi János). A műsort a Rákóczi-indulóval és a Marseillaise-zel zárták le.
A színházból kitóduló közönség lelkes hangulatban lepte el Pest utcáit s örömmámorban úszva ünnepelte a magyar nép e nagyszerű, dicső napját.