|
Álarcok (2010.05.29)
2014.02.20. 20:35
Mindannyian jobbára álarcot viselünk. Kénytelenek vagyunk rejtegetni saját belső világunkat, valódi Önmagunkat, hogy sebezhetőségünket leplezzük. Ez az álarc azután valahogy rajtunk marad, azok előtt is viseljük, akik előtt nem kellene. Nem merjük levenni, nem merünk önmagunkká válni, nem engedjük igazán közel magunkhoz sem a barátainkat, sem a szeretteinket. Valamelyest természetes is ez a védekező mechanizmus, azonban idővel belefásulunk, míg végül azonosulunk az álarccal. Nem merjük bevallani sem azt, hogy erőnk csupán látszat, sem azt, hogy valójában éhezzük és szomjazzuk a szeretetet és a gyengédséget. Tetszelgünk abban a szerepben, hogy kemények vagyunk, mint a gyémánt, és sebezhetetlenek, miközben egyre mélyülő sebeinket nincs, aki meggyógyítsa, egészen egyszrűen azért, mert nem engedünk közel magunkhoz senkit. Mindössze egyetlen egy dolgot vagyunk hajlamosak elfeledni: szeretetet és gyöngédséget is csak akkor tudunk adni, ha mi is feltöltjük ezzel a csodával a készleteinket.
Soha ne szégyelld tehát, hogy szeretetre és gyengédségre vágysz, hiszen ez emberi mivoltodból adódik! Ragadj meg minden alkalmat, hogy elmondhasd a barátaidnak, szeretteidnek, mennyire fontosak a számodra, és mert a szó dadog, a beszéd eszközei szerények, öleld át szeretteidet, mert nincs ennél csodálatosabb kifejezésmódja a szeretetnek!
2010.05.29
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Archívum
