Szegedi képek

  2012.11.24. 00:39

Szegedi képek 

 

Miért és hogyan?

Négy napot töltöttem Szegeden. Nem öncélú városnéző utazás volt ez, hanem egy kemény és fárasztó kötelező továbbképzésre érkeztem vonattal a fővárosból. Sajnos a város élvezetére kevés lehetőségem volt, a napi 7-8 órányi fejtágítás ebédszüneteit használtam ki, hogy nappali fényében és pompájában is láthassam az ódon várost, és a napi tanulást követően az esti órákat használhattam ki a csatangolásra.

Már a pályaudvar épületében elkapott Szeged hangulata, ide megérkezni is öröm! Az utca akár a százötven-kétszáz évvel ezelőtti Óbuda is lehetne, csak itt nem akarják modern épületekkel kizökkenteni a szemet gyönyörködéséből. A környék nagy forgalmú, villamosok és buszok indulnak innen, mégsem tűnik zsúfoltnak a környék. A kőrforgalom körül lépten-nyomon virágok, gondosan nyírt bokrok… hát így is lehet megérkezni egy városba, nem feltétlenül kell, hogy beton-és aszfaltszörnyek uralják a képet!

 

Városkép

Szeged egy kicsit olyan, mint egy százötven-kétszáz éves időutazás az időben visszafelé. Rendezett, jobbára szépen tatarozott házak, a barokk, a copf stílus, a szecesszió és a neo-gót furcsa keveredése a robusztus XX. század eleji modernebb épületekkel. A modern közlekedés minden vívmánya helyet talál, a Hősök kapuja alatt villamos fut fürgén, de autóbuszt, és trolit is látni, a személyautó forgalom pedig meglehetősen sűrű. Igaz, a fővárossal ellentétben itt, bár sietnek, de a sietség nem nélkülözi az udvariasságot. Figyelnek a gyalogosokra, figyelnek egymásra. Mindenhol templomtornyok, árkádos házak, ahol folyosószerű, mégis nyitott térben halad a gyalogjárda, máshol a házak alatti alagútszerű árkádok, kapuk és szobrok mindenütt, gondozott, szépen tervezett parkok, tágas, látványos terek. Bár sok helyen felbontott területekbe botlok, már látszik a felbontás oka: vadonatúj borítást kap a város, a sétáló utca teljes egésze már viacolorral van fedve, máshol még csak készül az alap, a borítás. Kicsit a régi macskaköves utakra emlékeztet ez a megoldás, azzal a különbséggel, hogy a tervezők leleménye folytán itt különféle minták kerülnek a borításra, jobbára szürke és téglavörös kövek variációjából. Tornyok, parkok, szobrok, árkádok, kapuk. Ez jellemzi a várost, már ami a régi városrészt illeti. Kedvelem, jól esik a séta az ódon falak közt.

 

A Dóm-tér

A Dóm égbe törő tornyai lenyűgöznek. Magukhoz vonzzák szemem, mindezt azért, hogy távolabbra, a meghatározhatatlanul kék színű égen vonuló hófehér felhők magasságáig vonjanak. Izgalmasan szédítő ez a karcsú keringő, a két torony szinte versenyzik azért, melyikre nézzek. A lépcsők aljában a boltíves kapu lábánál kőoroszlánok csücsülnek, éppúgy, mint feljebb, a pártázaton, csak ott testvéreik kisebbre nőttek. Gótikus csipkék ívelnek mindenütt, és bár tudom, neo-, azért mégiscsak égbe ívelő gótika ez a javából.

Még inkább kedvelem a Dóm tér velencei hangulatát. A kerengő épületeit sötétre színeződött klinkertéglák díszítik, és mindhárom oldalon íves tartóoszlopok viselik az épületek súlyát, hogy teret adjanak a mögöttük vonuló kerengő szoborcsarnokának. Híres magyarok, egyetemi professzorok sorakoznak kőbe vésve, bronzba öntve, dicsőségüket, hírüket kőtáblák őrzik. A dómmal szemben az épületen díszes, szép mívű óra. Galambok… röptükben Velence és a világ vonul elém, képzeletemet messzire ragadva.

 

Tisza

Milyen szelíd! Hogy szőke lenne? Inkább sárszínű, partján hevesebb napjait idézve uszadék-fák, koronájuk is törzsük is immár a gyilkos áradások mementójaként int: ˝vigyázz, vannak dühödtebb napjaim is˝ mondja a folyó. Lesétálok a klinikák parkja felől a csendes forgalmú utcán keresztül a rakpart lépcsőin a folyóhoz. Balról a Belvárosi híd ívei intenek felém. Beszélgetünk a Tiszával: Te láttad Petőfit, és Petőfi megénekelt téged. Vajon milyen lehetsz hömpölygő, bősz áradásod idején?

A túlparton sárguló koronájú fákat még zöldek ölelnek, és egy horgász várja türelmesen szerencséjét és a nagy halat. De jó is lenne, ha most… de elhessegetem a gondolatot, hiszen nem lehetsz itt, másfele húz a sorsod, kedves pecás barátom, pedig de szívesen is osztanám meg veled ezt a hangulatot, ezt a csendet és nyugalmat! Apró béke-sziget a rohanó világ közepén. És te mindig rohansz, nyugalmat nem lelve, és aggódva figyelem, ahogyan elvész belőled a ragyogás, az élet, a szeretet minden és mindenki iránt. Merre mész vándor? Miért nem pihensz néhanap hogy fáradt lelkedet valódi derűbe öltöztesd?

Sárgult napkorong vonja dicsfénybe a hömpölygő, lusta folyót. A hűvös szél bekúszik meleg kabátom zugaiba, és sietős léptekre késztet.

 

Vadludak

Egyik reggel furcsa lármára figyeltem fel. Lehet, nem is a vekkerre, hanem erre ébredtem? Végül is nem lényeges. Az ablakon kikukucskálva hamarosan felfedeztem a lárma okát, rendezett sorokban vadludak vonultak a Tisza irányába. Hogy V alakban? No nem egészen. Bár a menet eleje valóban V alakú, a szélesedő szárak visszafordulva rombuszt alkotnak, majd újabb, ezúttal kisebb v következik. Szárai közt néhány sereghajtó repül. És hogy a gágogás még hangosabb legyen, újabb és újabb csapatok érkeznek, ki tudja, merre és meddig visz az útjuk. Milyen későn vonulnak! És este aztán jön a meglepetés: a lármás csapatok visszafelé is nagy hangú repüléssel vonulnak, és ezúttal igazán tanácstalan vagyok: vajon hogy is van ez? Reggel keletre, délután nyugatra? Nos, a természettudósok nyilván tudnák a megfejtést, jómagam nem ismerem a ludak szokásait, mindössze élvezem ahogyan repülnek hol erre, hol arra. Budapesten legfeljebb, ha varjakat, vagy galambokat látok, apró cinkét, rigót, néha szajkót. Ludat soha. Lármásakat meg egyáltalán nem.

 

2012.11.24