2014.02.11.
Örömmel jelenthetem, hogy befejeztem az ünnepi archívumok költöztetését!
Magam is meglepődtem közben néhányszor, ahogyan a pendriveomon rendezgettem a fotókat, ugyanis el is felejtettem, hogy 211-ben a gportal tojásfestő versenyének 2. helyezettje lettem. Akkortájt elég sok más jellegű elfoglaltságom miatt a portál szerkesztése egészen háttérbe szorult, így nem is kerültek fel a díjnyertes alkotások. Nos, pótoltam a hiányosságot, most már nemcsak a beküldött anyag képei láthatók, hanem a készítés fortélyairól is elárultam egy és mást. Ugyancsak átkerültek az ünnepi menübe a tojásfestély fortélyai, és persze az összes ünnepi beszámolóm, képriportom. Azt is elárulom, hogy jónéhány cikket kiegészítettem fotókkal, szövegrésszel egyaránt, ilyen pl. a húsvéti népszokásokról szóló cikk, ahol pl a Fabergé tojások is helyt kaptak a felújított változatban, ugyanis az eredeti cikk és annak teljes képanyaga is eltűnt a netről. A szöveg ugyan megmaradt, hiszen anno átmentettem 2009-ben, azonban új képeket kellett hozzá vadászni. A jelenlegi képek már megmaradnak, hiszen elmentettem őket a portálom ünnepi képtárában.
A további szerkesztés folyamán ahol még nem tettem meg, folyamatosan alakítom, azok a modulok, amelyekhez képek is, cikkek is tartoznak, a jövőben a következő jelölést kapják: a képtárak címe nagybetűvel, a cikkek modulé pedig nagy kezdőbetűt követően kisbetűvel lesz írva. Így magatok is böngészhettek, inkább a cikk érdekel, vagy csupán a képek.
Nézzétek meg, ajánlom nagy szeretettel:
A hímestojás készítés fortélyai >>>
2.HELYEZÉS! - G-portál tojásfestő verseny 2011 >>>
Hoppácska! Jut eszembe! Valamikor 2006-ban elkezdtem egy képriportot az USA utazásomról... most fejeztem be. Érdemes megkukkolni!
(ARIZONA: Sedona, Brice National Park, Zion National Park, Canyon de Chelly, Grand Canyon),
San Francisco, Las Vegas és Laguna Beach.
Laguna Beachről még majd scannelek és töltök fel fotókat...
Ezen felül a délutánt a Csopakról és Balaton környékéről készült fotók rendezgetésével töltöttem. Nem kis feladat szétválogatni Csopak,Balaton, illetve szigorúbban véve családi albumok szerint az enyhén összevissza képeket, azonban haladok. A 2007-es galériában legalább 400 kép volt, most végre helyükre kerültek, és ha minden jól megy, holnap talán a 2008-as évet is befejezem. Friss anyagot ennél jóval könnyebb feltölteni...
Az eddig elkészült részeket már megnézhetitek:
A családomról készült fotókat csak regisztrált látogatóim láthatják. Természetesen, akit érdekel, bármikor regisztrálhat, öt percbe sem kerül! Szeretettel várlak benneteket! Jó szórakozást!
|