|
Karodba álmodom magam
2014.01.26. 21:31
Karodba álmodom magam
Karodba szenderedtem.
Színes álmok kerengtek,
mint üveggolyók, csendben,
lomhán gördülve tova,
mint az élet tétova,
elszalasztott percei.
Most mégsem bántott semmi,
mert téged éreztelek.
Karjaim, a részegek
vállad fáradtan ölelték,
és tudtam, már csak emlék
a hosszúra nyúlt magány.
Elpusztult már a vagány,
kalandra éhes vadász,
a test helyett a lélek
sóvárgott fájón érted,
és csak várt, éveken át
- míg lombot növesztettek,
majd elhullatták a fák -,
hogy végre majd megérted.
Régóta hordoztalak.
Te gyújtottad a máglyát,
szívem közepén a fényt,
te lobbantottál fáklyát,
hogy takarodjon a sötét,
én már hordoztalak rég,
de vajon ennyi elég?
Kételkedtem.
Benned, bennem.
A szeretetben.
Már véget ért a kétség.
Végre karodban nyugszom,
és benned élek, tudom,
ahogyan te bennem élsz,
az úton el nem bukom,
eltakarodott a félsz.
Karodba szenderedtem.
Béke ringat csendesen,
szunnyadok kezeidben
mint gyermek, édesdeden.
2012.10.31.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Archívum
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
