A könnytelen Főnix éneke
2014.01.26. 02:21
A könnytelen Főnix éneke
Csókot vált a nap és az éj,
csillagok kövezte szenvedély
a mélységbe vezet.
Hasztalan övezed
magad falakkal és vérttel,
azt veszed észre, vérzel,
szívedben újabb seb
és csahol körül száz éhes eb,
vájva beléd éles fogát.
Állj meg, ne tovább,
mert elnyel az űr!
Micsoda káosz, micsoda zűr
borít rád fekete fátylat,
holott a végtelent láttad.
Nem úszod meg büntetlen,
egy fekete lyuk magába nyel;
hogy kiokádjon majd új formában;
El kell tűnnöd a tüzes halálban.
És mint főnix új szárnyra kelsz,
fájdalmadban is énekelsz,
szemedben sajgó gyötrelem,
kínzó, karmos, könyörtelen,
hogy sírj könnytelen könnyekkel,
és dalolva repülj védtelen,
gyógyítva mély sebeket.
És ostromlod az egeket,
kívánva szűnjön már, végleg szűnjön,
és a sajgó kín végre tűnjön
borús egedről. Sodorj magaddal
fényes szárnyú büszke angyal,
csak repíts, csak vígy innen messzire el,
Szeretet Angyala, Chamuel!
Madár vagyok, vagy csak egy álom?
Szárnyalnék, de lelkem lángoló láncon,
rabja a gyötrő földi testnek.
Ne akard, hogy újra leessek…
de mit számít? Majd felkelek.
Semmi sem történt,
csak megszerettelek.
2012.04.22.
|