(Tan-) Mese a sellőről

Hol volt, hol nem... valahol élt egy sellő,

haját borzolta meleg tavi szellő.

Szebb volt ő, százszor szebb, mint bármilyen nő,

és a hőség a tó partján rekkenő.

A Horgász A Nagy Halra vágyott,

kívánta a sikert, a mámort,

hát fürkészte a távoli kék,

párába burkolt fátyolos ég

alját. Kivetette végre horgát,

majd, mint aki jól végezte dolgát,

dudorászva helyet foglalt, és várt.

A sellő (hogy, hogy nem), épp arra járt.

A Horgász erősen tetszett neki,

gondolta, majd felé terelgeti

a tó fenekén vadászó harcsát,

talán bekapná a Horgász horgát.

Jó tett helyébe semmi jót sem várt,

ám szíve szélsebesen kalimpált,

ahogy a Horgász örömét látta...

Azon túl ez lett a boldogsága.

Mert a Horgász eztán sokszor járt a tóra,

horgára akadt hal mindig virradóra.

Horgászunk sorsát a szerencsére fogta,

a sellőlány létét soha meg nem tudta.

2011.02.09.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.