Nem csupán munkahely

NeMo  2008.10.04. 20:18

Sokan vádolják manapság a gyógyítókat.

Én csupán közülük vagyok egy, semmivel sem különb, mint bárki más.

Mégis: talán érdemes belegondolni, vajon miért van az, hogy míg egy „normális” ember csupán napi nyolc órát dolgozik, mi akkor is helyt kell, hogy álljunk, amikor legszívesebben a puha ágyban pihennénk, vagy sajgó tagokkal kell továbbmennünk, mert mi is csupán emberek vagyunk, és sajnos a betegségek is, az öregedés is utolér bennünket, éppen úgy, mint bárki mást.

Akármilyen furcsán is hangzik, szeretek dolgozni.

Talán azért van ez, hiszen a munkám nem csupán munka; hivatás, hobby, és életcél is egyben.

Huszonnyolcadik éve dolgozom egészségügyben, de még mindig izgalomba hoz egy érdekes eset, vagy egy nehéz, kihívást jelentő feladat, ami nem a napi rutin része, hanem sokszor napokig készülök egy-egy nehéz, társbetegségekkel megáldott beteg altatására, érzéstelenítésére. Ilyenkor nem vagyok rest, előveszem a már porosodó könyveket, s felütöm őket, vagy nekiállok böngészni az interneten a legújabb tudományos munkákat, vagy akár a gyógyszertant. Munkám tehát nem ér véget a kórházban. ott napi átlagban 10 órát töltök, plusz az a heti átlagban másfél ügyelet, ami további 28 óra. Ez testvérek közt is 78-80 óra egy héten. Sok? annak tűnik... mégsem az.

Paradoxon: szívesen csinálom, hiszen élvezet számomra.

Otthon háztartás, három gyerek. Este kilencre talán ágyban vannak, akkor tanulhatok, vagy valamelyik hobbymmal foglalkozhatom.

Nos: a vádak alapja, hogy sokat dolgozunk.

mindenki azt találgatja, vajon miért?

Csupán a belső hajtóerő működik másként bennünk, azt hiszem, az a vágy, hogy segítsünk másoknak, másokon.

Talán nem is értheti ezt olyasvalaki, aki soha nem próbálta.

A jutalmat nem az anyagiakban kell keresni:

a szívünk mélyén rejlik.

Nem kérjük, mégis milyen sokat számít gyógyult betegeink mosolya!

S feledteti velünk mindazokat a kudarcokat, amiket tudományunk határai, gyógyításunk véges volta miatt átélünk.

Bizony, bizony, másoknak segíteni jó:

mert melegít odabenn, s mindennap ad hajtóerőt ahhoz, hogy felkeljünk, s mosolyt varázsoljunk az arcunkra.

Mert ha hiszik, ha nem:

a mosoly varázslatokra képes!

Lélek, s mosoly nélkül ne próbáljon gyógyítani senki, mert eleve kudarcra ítéltetett!

S a csoda másik fele abban a csapatban rejlik, amelyhez tartozhatom.

Büszke vagyok a Kollégáimra!

Igen, így nagybetűvel.

Mert minden nehézség ellenére sikerül embernek, s gyógyítónak maradni.

Mert minden sorscsapás és nadrágszíjhúzás ellenére sokan vannak köztünk, akik mindig kiállnak nemcsak az igazság, hanem a beteg érdeke mellett is. Nem számít, mibe kerül. Nem számít, vajon visszakapjuk-e az ellenértékét, akár kórház szinten, akár egyéni szinten.

Aki pedig a miértekre kíváncsi:

Erről a földről nem vihetünk magunkkal sem hatalmat, sem anyagi javakat, sem sikereket, sem semmi olyasmit, ami kézzel fogható.

Egyetlen dolog van, amit azon a bizonyos határon majdan átvihetünk:

a szeretet.

Nem csupán munkahely tehát: kicsit a családom, kicsit az otthonom, s mindenkor az életem része a munkahelyem.

NeMo