Köszöntő

Nem tudom, mivel is ünnepelhetnélek én,

hát köszöntsön fű, fa, virág és tengermély,

amelyet csokorba köt most e költemény,

hallgasd: a teremtő súg felénk: van remény.

Tajtékosan,  kéken hullámzik a tenger,

gondolhatnád, hogy rejtelmes mélye elnyel,

ám nézd és lásd a korallok színpompáját,

mint pillék, idéznek halai szivárványt.

Sudár erdő mélyén bólogatnak a fák,

lomb-bölcsőjük ringat számtalan fiókát,

a csipkés zöldet vidám zsivaj töri át,

szelíd szellő bontogatja pajkos szárnyát,

vígan játszani hívja a nap sugarát,

boldogan érzed a rét mézes illatát.

Estére kelve türkizbe borul az ég,

szárnyaira vesz, és csábít a messzeség,

heverj el és nézd meg, mily csodaszép az éj,

gyémánt-díszű kárpitja száz mesét regél:

ha gyúl milliárd fény Hold-tyúkanyó körül,

apró csillagfiókák: táncol mind, s örül.

2009.11.30.