Mezítelenül jöttünk

Mezítelenül születtem e világra,

S csak csupasz lelkem él tovább, ha meghalok.

Mit ér az önzés, karrier, harácsolás,

Csak légy jó, légy tiszta: ez minden vagyonod.

Mondd, Te mit tennél akkor, ha tudván tudnád,

Nincs több napod, ez a legutolsó perced?

Vajon milliárdjaiddal törődnél- e,

Vagy kitárnád karjaid, hogy átöleljed

Szeretteid, barátaid, s a világot,

Mely meglehet, sosem adott boldogságot,

Csupán milliónyi gyönyörű- szép álmot

Sóvár vágyat, lélek-meleg tündértáncot?

A világ, jóllehet, megdermedt, jéghideg,

ám a szívünk mélye mégsem lehet rideg,

ne zárd hát kalitkába a szeretetet,

csak érezd, csodásan meleg, forrón lüktet.

Lüktet, olyan mód, ahogyan szívünk dobog,

mert lelkünk mélyén lángja dacosan lobog.

Karold hát át szeretettel a világot,

s ne szakítsd le a megtört szárú virágot.

Ne hajhászd hát az önzést, gyönyört és vagyont,

hidd el, holnapra minden kincsed elenyész,

te légy jó mindvégig, s szeresd a világot...

hidd el, mindaz, ami földi úgyis elvész!

Mezítelenül születtem e világra,

S csak csupasz lelkem él tovább, ha meghalok.

Szeretettel ölelem át a szenvedőt,

s talán mosolyognak rajtam az angyalok.

(2008.07.26- 11.20)