TÉTOVA LÉPTEKKEL

Tétova léptekkel ballagok,

utamon mindig elbukok

nélküled,

mert amióta ismerlek,

és szívem közepébe léptél

nem kértél,

csak szüntelen adtál,

és elfogadtál...

igen, elfogadtál...

és ez több, mint amit elviselhetek,

mert gondolatom szüntelenül ott jár veled,

és fejemben cikáznak a miértek:

Mondd, miért?

Miért Te,

miért most,

miért tiltott

az a szerelem,

amely sokkal szebb,

értékesebb,

mint bármi,

mint bármi, ami az életem.

Nem.

Tompán zúg fejemben.

őrülten vágyom arra, hogy öleljelek.

Önzés...

Lépek

tovább, csak tovább.

Nem.

Életed, gondolatod...

enyém nem lehet,

csak a mosolyod.

Pillanatok.

Boldog pillanatok.

A másodpercek töredéke enyém.

Kérésem szerény:

csak légy még egy percre közelemben...

csak egy pillanatra...

csak míg sóhajtok, csak addig légy enyém!

Ne félj!

Vigyázom imámmal lépteid,

Isten engem talán nem, de Téged bizton segít.

Minden bajod fejemben látom,

ha nem jön szememre álom...

hozzád vágyom

tündérszárnyon...

Ám nem lehetek számodra tündér,

csak egy szárnyaszegett veréb,

Isten nem bottal ver,

hanem szerelemmel...

de vajon miért?

(2008.09.28)