Prométeusz

Tűz... elloptam, s most itt lobog kezeimben:

csodaszép, s hogy mi az ára, nem érdekel.

Melege átjár, fénnyel tölt meg, boldogít,

hogy haragszanak az istenek, nem számít.

Fényeket láttam eddig is a világban,

csillagok hunyorognak az éjszakában,

de a csillagok fénye távoli, s hideg,

sóvárogva néztem hát a forró tüzet.

A Hold fénye bágyadt-sápadtan rám tekint,

s bár az éjben néha fényesen világít,

ámde ragyogása csalóka és rideg...

nem csupán fényre vágyom; adjatok tüzet!

Fényes fennségben ballag az égen a Nap,

melege átjárja minden porcikámat.

Nap, Te csodálatos, add nekem tüzedet!

ám a Nap büszkén, s kacéran tovalibbent.

Tűz: elloptalak az Istenektől végre,

nem kell már tekintgetnem érted az égre,

nem csak tenyeremben, de szívemben is tűz,

Sebaj, ha bilincsbe verve Zeusz száműz!

Bilincseimben Zeuszon csak nevetek,

tűz az életem, nem látok fellegeket,

s ha a falánk keselyű a májamba tép,

kacagok csak, hiszen a tűz ennyit megért.

2008.07.07

Megjegyzés: A görög monda szerint egy Titán és Uránusz lányának, Themisznek a fia az agyafúrt Prométheusz. Hajlíthatatlan makacssággal hozta le az emberek számára az életadó, oltalmazó tüzet az Olümposzról. Büntetésből a Kaukázus egyik sziklájához láncolták. Egy sas nap mint nap kitépte a máját, amely éjjelenként mindig újranőtt.

Az olvasóra bízom, vajon a tűz szimbolikáját a szabadsággal, a függetlenséggel, vagy épp a szerelemmel azonosítják, hiszen bármely szimbólumra jellemző, hogy csak szenvedés árán lehet megszerezni.