Véd- és dacszövetség

Amikor az árnyak a Napot eltakarják,

amikor letaglóz a kisstílű hazugság,

amikor földre teper a kétségbeesés,

amikor eltemet az emberi szemétség...

Kérlek, légy velem, ne hagyj lezuhanni,

kérlek, ne hagyj a sötétbe hullani!

Amikor a tudatlanság bűnbakot kohol,

ha a helyes út felett a helytelen tombol,

amikor a hazug szó legyőz és letarol,

ha az igazságtalanság szüntelen rombol,

Kérlek, légy velem, ne hagyj lezuhanni,

kérlek, ne hagyj a sötétbe hullani!

Amikor az emberi ostobaság az úr,

amikor a tudás félve sarokba szorul,

amikor hazugnak nevezik az igazat,

(ó, hidd csak el: a Sátán fortéllyal igazgat!)

Kérlek, légy velem, ne hagyj lezuhanni,

kérlek, ne hagyj a sötétbe hullani!

Barátom, a Te szívedben Isten lakozik,

bölcs lényed mélyéről tán őrangyal szava int,

Vívódásaimat vajon miképpen érzed?

Miként tudsz utat mutatni, amikor félek?

Kérlek, légy velem, ne hagyj lezuhanni,

kérlek, ne hagyj a sötétbe hullani!

„Tedd, amit megtehetsz, lelked parancsa szerint,

tedd, amire képes vagy, tudásod ritka kincs!

Az oktalanul áskálódókkal ne törődj,

Vétlen vagy; hát helyettük, s miattuk ne őrlődj!”

Látod;

felemeltél a sötétből szavaiddal megint,

rendet tettél, s lelkem újra mosolyogva legyint!

2008.04.18