Negyvenöt

Negyvenöt éves lettem már,

írok Attila nyomdokán

kedves

verset.

Mellyel, ha magam meglepem,

nem fáj talán az életem...

Remélj,

ne félj!

Szívtelenek, kik diktálnak,

igaz nem kell ez országnak:

rombolj,

tombolj!

Magyarországot eladták

Jussunk idegenek kapták.

Az ám,

Hazám!

Az ember ma már nem érték

véleményünket nem kérték;

Papol,

rabol.

Sok millió a nincstelen

a világ halott, becstelen.

Ne kérj!

Tegyél!

Gyűlölik hivatásomat;

gyógyítani ma nem hagynak;

Kódis,

gyógyíts!

Semmim sincs, csak csupasz hitem,

gyógyítanám a nemzetem:

Elég

kevés...

Barátaimat elmarják,

szívem a sárba tiporják:

nincsen

kincsem.

S bár a Hazám engem gyűlöl,

Mégis a hitem tündököl:

Szeress!

Szeress!

2008.04.05

Megjegyzés: József Attila tiszteletére