(Híd, mely Veled, Érted dobban, s él...)

Áradjanak hát az érzések, s a szavak,

a megfoghatatlanok, a botladozók!

Omoljanak össze,

számodra soha többé ne létezhessenek

a világ számára,

s a magam tökéletlen,

önző emberi mivoltának megfékezésére épített falak,

szűkölve kotródjanak lelkemből a tövises béklyók.

Hát nem látod? Ó, hadd legyek tükröd!

szíved gyötrődése, lelked vajúdása tisztább,

mint a magát álnokan, s kacéran, mégis dühödt

önzéssel hófehérnek álcázó farizeus-szívű világ!

Ne hidd, hogy elbuktál, ó ne hidd! Bűnöd

lehet-e az, hogy égsz, s hogy szeretsz? Nézz hát!

És láss végre

szíved dupla-béklyóba zárt rejtekébe,

tiszta szeretetből épült hűség-börtöneid mélyére!

Vívódásaidból ezer fájdalmad jajszava kiált az égre!

Szabadulni vágyó szárnyaidat régestelen-régen

lenyesték emberi vágyak, tévedések.

Ne várj csodát!

Ne zuhanj tovább!

Hidd el, új szárnyad ott csillan Benned már, készen!

Bátortalan, botló lépteidet látja,

kiáltásodat hallja,

könnyeidet lágyan letörli az Isten.

Áradjanak hát az érzések, s a szavak,

a megfoghatatlanok, a botladozók!

Omoljanak össze a falak,

szűkölve hátráljanak lelkünkből a tövises béklyók.

Én csupán egy tenyeredbe csendesen,

halkan beröppenő apró madár lehetek,

tiszta lelked fényéből néhány lepergett gyöngyszem,

apró fénymorzsa, mit kezedből felcsipegethetek,

s mégis, - ezek a morzsák az életem,

s a fölém simuló lélek-melegbe rejtezem.

Hadd simuljak forró lélek-tenyeredbe hát!

Nem érinthetlek...

Nem ölelhetlek...

Fáj!

Számomra toronymagas falakat emel,

felhőkarcolókat épít a tisztesség, a törvény, s a világ...

Vágyom Hozzád!

Ó, hadd érintsenek újra a csillagsziporkák!

Vibrálnak körülötted.

S kézzel fogható, mert Benned él,

lelked milliárdnyi kincséből árad felém a tiszta, élő Fény.

S hidd el, Isten semmiféle szeretetért

minket soha meg- és el nem ítél!

Rejtélyekkel teli lélek-mély,

Barátság, puha szivárványfény,

Híd, mely veled, érted dobban, s él...

Ébredj hát!

Fogadd el a csodát!

Szívemen még érzem szíved meleg, gyógyító érintését,

s bár már nem vagy itt, eloszlott a homály.

Milliárdnyi csillag fénye árad felém;

s áttörve az éjsötét fekete-bíbor palástján

megcsillan a forró szeretetből épült,

ragyogó gyémántfényben fürdő kristálypalotán.

2008.03.28