Miért nem fogadod el?

Igen, meghalni, megpihenni lenne jó,

lelkemnek gátak nélkül futni, ringató

lágy puha fénybe beburkolva, csendesen,

pihenni föld mélyén, nyugodni Istenben.

Mégis itt vagyok, egy idegen világban,

céltalan tengődve végképpen magányban,

rideg, elutasító emberek közt élve,

szerelmes szívemmel vakon ténferegve.

Szívem mindig Nálad jár, végleg hazátlan,

Nélküled lelkem üres, s testem gazdátlan.

Elhagyott immár végképp az életerő,

amely másnak oly magától értetődő,

Maguk alá temetnek a hétköznapok,

nem hagynak nyugtot a szálló gondolatok.

Napi teendők erőfeszítései

nekem lidérces álmok martalékai.

Már a játék öröme sem vonz, dőreség:

a nappalok boldogtalanok, és szürkék.

Nélküled minden kusza és értelmetlen...

Álmaimban Nálad járok minden éjen.

Miért? Ne kérdezzed, hiszen én sem értem!

Megnyugodnék én a messzi végtelenben,

ha szívem neked adhatnám két kezemben:

hiszen a Tiéd! Hát mért nem fogadod el?

2008.03.03