Szeretteimnek

Talán ismered magadat, bár nem hiszem.

Talán tudod azt is: álarc van szíveden,

s ha lelked magadnak is csupán rejtelem,

s nem adod, nem nyitod ki, hanem rejtezel,

Nem érhet el, nem érinthet szereteted,

szeretetem.

Talán sokszor megbántjuk egymást, de hiszem:
nem az áll mögötte, hogy egyikünk szívtelen,
Kritizálni könnyebb, mint adni az érzésem,
a harag megsebez, és falakat emel;
Nem érhet el, nem érinthet szereteted,
szeretetem.

Megbocsátani gyötrően nehéz lehet,

bocsánatot kérni talán még nehezebb.

hibáimat beismerni... talán félek,

s ha egy Kéz magasba újra nem emelhet,

Nem érhet el, nem érinthet szeretetem,
szereteted.

Meddig tart, és mikor tanulunk meg végre

bízva, remélve, hittel nézni az égre,

hisz emberi parány voltunk tökéletlen,

elveszünk önzés-adta vélt sebeinkben,

Nem érhet el, nem érinthet szereteted,
szeretetem.

Átnyújtva ajándékként önmagam, s lelkem,

tán meglátod azt, ki vagyok - verseimben,

botló szavakkal kifejezett érzések,

mit átnyújtok, viszonozva szereteted,

remélem, lelkemmel így tán elérhetlek,

hisz: szeretlek.

2008.02.10

(Édesanyámnak)