Nem ismerhetsz

Ma szelíden ringó tó vagyok,

holnap csobogó patak,

azután daloló folyó,

később megáradt, zabolátlan folyam;

lehet, hogy nemsokára tenger,

szelíden ölelő apály-hullám,

vagy hangosan harsogó dagály,

néha dühöngő vihar.

Miért mondod, hogy nem ismersz?

Hisz’ tudod jól; nem ismerhetsz,

mert magamat sem ismerem,

s még kevésbé Téged!

Talán egyszer... egyek lesznek a gondjaink,

hasonlók a gondolataink, mégis...

lehet, hogy amikor Te

szelíden ringatódzva tavat játszol,

én pajkos szelekkel üvöltő

viharrá változom. Most is?

Talán most is vihar dühöng,

s Te erről semmit sem tudsz,

nem tudhatod, hogy a csendes,

tükörtiszta kristály-felszín

mélyén vulkánok titán-tüze

lobog, kavarog, dolgozik,

s a most még sima víztükör

talán percek múlva

szökőárrá változik, kitör,

elönt mindent és dühöng.

Nem ismersz? Hogyan is ismerhetnél?

Fáradtság, s nehéz munka, míg

elfogsz egy kék égen szárnyaló,

nyugodtan lebegő vadmadarat!

1992