Talán soha nem fogom tudni elmondani

Annyi mindent szerettem volna adni Neked,

csak Neked. Mutatni édes, éji titkokat;

Szerettem volna igent mondani az életre Veled...

helyette csupán a magány, a kín, s a félelem maradt.

Eggyé váltunk, s hiába is minden, minden...

képtelen vagyok már elszakadni Tőled,

bilincsbe vert, soha nem ereszt szerelmed,

történhet később már bármi velem, s Veled.

Hiába szakítanak el a körülmények,

hiába telnek el hosszú évek Nélküled...

mindig visszatérsz, hozzám, ahogyan én is Hozzád,

hiába is választ el minket az „istenhozzád”!

Tudom, örökre Hozzád tartozom-

bár ezek talán túl nagy szavak -,

s hiába veri fel a gaz és gyom

hiába torlaszolják el falak

a Hozzád vezető ösvényt - nem álom:

az utat újra, s újra megtalálom!

S ha felkarcolt is az élet tövis-vihara,

s ha évekig kell is várnom majd jégbefagyva,

s ha kőfalakat építenek is közénk,

már nem számít, (már nem...) hogy nem látom a fényt,

csak az utat, az utat még nem találom...

akor is Hozzád jutok... mindenáron!

1990