Kérlek, ne hagyj egyedül...!

Fogd meg a kezem és szorítsd erősen,

karolj át és tarts meg kezeidben,

ne engedj el: sötét köröttem minden...

csak fogd a kezem és ne engedj el!

Meghalt körülöttem minden, ami élt,

mindenki elhagyott, mind, aki ígért

szeretetet, barátságot, bármit... mondd: miért?

Meghalt bennem minden, annyi bánat ért!

Panaszkodnék, sírnék, de már nincs kinek,

mondom hát mondókám már mindenkinek;

panaszom Istenhez szálló káromlás,

sírásom jajba fúló sikítás,

tudom, megőrülök... látom magamat,

nem bírom egyedül felpörgő agyamat,

s végetvetnék nyomban vonagló életemnek

de csak panaszkodom unalmasan neked.

1989 nyár