Sírj csak, sírj!

Miközben belül ordít bennem, kínoz a fájdalom,

miközben reménytelenül magányos minden napom,

miközben fogytán minden erőm, fogytán a mosolyom,

sírnom kellene, de elfogyott a könny az arcomról...

Sírj csak, sírj!

Azt mondtad, erős vagyok... egyszer, régen... valamikor...

Nem vagyok erős, réges-rég álarc már csak a mosoly,

amely leplezi mindazt, mi évek óta bánt nagyon,

mar az egyedüllét... az élet becsap,... és én hagyom.

Sírj csak, sírj!

Aki nem ismer, átveri Őt vidító mosolyom,

álarcot kell viselnem, ezt kívánja hivatásom,

s bár belül üvölt és ordít számos év óta minden,

mégis: kínzó mosolyomat soha le nem vethetem.

Sírj csak, sírj!

Hivatásom gyötrelem, hisz minden nap mosolyt kíván,

csak belül kiabálok, üvöltök, zokogok némán,

s miközben tisztesség-falakat építve szenvedek,

még csak barátod sem, csupán a kollégád lehetek.

Sírj csak, sírj!

Remeg bennem a feszült, robbanásra készülő kín,

küzdök minden nap haldokló lelkem csupasz romjain,

hiányzol, mégis: Téged én soha nem kereshetlek,

pletykákra nincs szükség, s mások csak félreértenének.

Sírj csak, sírj!

Befelé pereg évek óta kínom, gyötrődésem,

sírnék, de befagyott már lelkembe minden könnycseppem

egy széles férfiváll kellene, ahol jót sírhatnék,

de sehol sincs olyan váll, amire ráhajolhatnék...

Sírj csak, sírj!

Fogalmad sincs... Nem ismerheted napi csatáimat,

Rút, lélekölő, szánalmasan üres óráimat,

ha egyszer átölelnél... talán kisírhatnám magam,

és emlékéből hónapokig élhetnék boldogan...

Sírj csak, sírj!

Sírnék, s lelkem rabságából kiszabadulna végre,

mosoly-álarcomból kibújhatnék... csak néhány percre,

Neked csak játék, de nekem a tisztesség napi harc,

ó kérlek, adj egy percet... míg szeretettel eltakarsz.

2008.01.18