Bolygóközi kutyakaland

Volt egyszer egy kutya,

elrepült a Holdra.

szíve gyorsan kalapált,

míg az űrcsónakba szállt.

De a Holdra szállva

megjött bátorsága,

felnézett a csillagokra,

hívták messzi kalandokra.

Holdon túl és űrön át

a Plútón is túlnan szállt,

csillagok közé repült

meghódítani az űrt.

Erre kerül, arra néz,

hívja már a messzeség,

szűköl szíve, szája vonyít,

bármennyire lelkes, ordít.

Elmaradt már a Ceti,

az Alfa-Centauri,

épp a Lófej-ködbe tart,

pedig most volt csak a start.

Hívják messze csillagködök,

galaxisok, oly tündöklők,

fehér óriás, fekete lyuk,

merre maradt el a Tejút?

Lila köd fogadta messze,

mikor ért a végtelenbe,

végtelenbe, s azon túl,

merre csillagpor az úr.

Távol-térben kettős csillag,

egyik nyugszik, másik virrad.

ebünk gondolt egy nagyot,

s bolygóján legott landolt.

Furcsa bolygót lelt kutyánk,

tudta ő, hogy más világ,

de honnan sejthette volna,

hogy rálelt a mennyországra?

Bolygó népe úgy fogadta

hogy rögtön jól képennyalta,

egyként ugatták a holdat:

tíz közül is választhattak.

Sajtból volt ott a fák törzse,

érett velőscsont gyümölcse,

a fű, mi nőtt, marcipán,

kolbász termett minden fán.

Csillagpor közt messzi bolygó,

letelepedett a golyhó,

űrcsónakba már nem vágyott,

jóllakva fa tövén horkolt.

Jót evett és jót ivott,

ha kedve tartotta, csaholt,

meglelte a boldogságot

kutya - mennyben, hova vágyott.

2008.01.07