Miért is...?
NeMo 2008.01.15. 13:02
Talán soha meg nem érted, talán egyszer igen... /
de nem számít, már nem számít semmi sem; /
amikor darabokra tört körülöttem minden, /
egyszer csak ott voltál és visszaadtad a hitem...
Miért
is...?
Talán soha meg nem
érted, talán egyszer igen...
de nem számít, már nem
számít semmi sem;
amikor darabokra tört
körülöttem minden,
egyszer csak ott voltál
és visszaadtad a hitem.
Amikor az élettől már
semmit sem reméltem,
amikor a remény utolsó
szikráját is elvesztettem,
amikor magányom mély
volt és éjsötét,
benned újra
megtapasztalhattam a Fényt és reményt.
Mert már nem hittem
abban, hogy van jó is az emberekben,
csalódtam százszor és
becsaptak tízezerszer,
jóért rosszat,
irigységet, hazugságot kaptam,
és már nem maradt erőm,
majdnem elbuktam a harcban...
Te az Igazságot és a
jót keresed,
tele vagy humorral,
élettel, s meleg a szíved,
érzed, s átéled mások
szenvedéseit,
s letörlöd, ha teheted
mások könnyeit.
Nem hittem, hogy
férfiban létezik ilyen...
létezik... itt vagy, s
benned ott van az egyik felem,
s amiben különbözünk,
kiegészít engem...
Ó, miért, az Isten
miért ilyen mókamester?
Általad... szeretni
tanított az Isten,
mert mindaz, amit eddig
a szeretetről hittem
eltörpül amellett, amit
érzek, s megértettem,
hogy nem számít, semmit
sem számít az én életem,
csak az számít, hogy te
boldog lehess,
s a te utad nem az,
hogy engem szeress,
mégis, megtanultam újra
imádkozni; Érted,
és csendben a háttérből
szeretni téged.
Évekbe telt, amíg
elfogadtam a helyem,
elfogadtam? Őszintén:
ez talán lehetetlen...
Talán... megbékéltem és
tudom, hogy egy senki vagyok,
a szívedben örülhetek,
hogy cseppnyi helyet kapok.
Csodálatos ember vagy:
Benned lakik Isten,
s már nem számít, hogy
csak kedvelsz, vagy szeretsz is, hidd el!
Boldog vagyok, hogy
ismerlek, s barátod lehettem,
köszönöm, hogy
visszaadtad hitem és a szívem!
2007.10.23
|