Káprázat

Távoli tavaknak messzi szürkés-kékje,

igézet, káprázat, szemed csillagfénye

a mélykék, tavaszi égbolt...

szemed színe vajon ilyen volt?

Virágok, patakok, igézetek,

nem. Nem oszthatom meg soha veled.

Miért kell kitépnem a szívem,

hogy tovább élhessem életem?

Azt sem tudhatom, szeretsz-e vajon?

Soha nem mondtad ki... érzem, de nem tudhatom.

Nálad jár minden gondolatom,

hiába szeretném, vissza nem foghatom.

Azt gondoltam, a szerelem legyőzhető...

Nem... képtelenség... ösztönös, vad erő,

őrjítő, sürgető, követelődző,

kordában nem tartható, féktelen és önző...

Távol vagy tőlem, és ahogy telnek a napok,

egyre többet gondolok rád, mindig veled vagyok...

titokban veled beszélgetek,

s mindent, mit látok megosztanék veled...

Képtelen vagyok távol maradni tőled

pőrére vetkőztették le a lelkemet,

nincsen már semmim, tiéd mindenem,

lelkem, szívem, agyam, szerelmem.

Mégis: kétségek marják lelkemet,

és tudom, hiába szeretetem,

hisz viszonzásra soha nem találhat

rabláncon tartott szívedben.

Gondolsz-e vajon rám, ha ha nem találkozunk,

nem, még mindig nem tudhatom,

gondolsz-e rám, hiányzom-e néha,

s szeretsz-e, szeretsz-e vajon?

Barátom azt mondta, kicsinyhitű vagyok,

s bár úgy érzem, remélem, hogy szíved szeret,

szívemre, érzéseimre mért nem hallgatok...?

mert érzéseimnek hinni sem merek...

Megbízol bennem és ez nagy eredmény,

akkor is, ha nincsen semmi remény

arra, hogy meghódítsam a szíved,

hogy egyszer átöleljem a lelked...

Mégis: Van-e merszed kimondani,

mit én már oly régóta tudok,

van-e bátorságod elém állni,

és szemembe nézve kimondani? Mondd!

Van-e bátorságod szavakba önteni,

mit én már oly régóta érzek és tudok?

Ami miatt mindig segítesz és mellém állsz...

Miért titkolod előttem mégis? Mondd!

Elég-e hozzá a szeretetem,

hogy bátran a szemedbe nézzek,

és elmondjam, elsuttogjam neked,

hogy megőrülök, úgy szeretlek téged?

Soha nem vártam viszonzást...

mégis, rám annyi melegséget, szeretetet pazaroltál...

s ha soha nem lesz több, mint barátság,

akkor is az élet legnagyobb kincse, amit adtál.

Csak egy kicsit szeress...

És én boldog leszek,

csak annyira, hogy el ne taszíts,

hogy átölelhess...

Végtelen vizek ezüstkék csillogása

mint szemed csillagfénye, sziporkázik,

vagy mint a mélykék tavaszi égbolt,

szemedben mindez a meleg ott lakik.

2007.05.12