Paranoia

Figyelnek árgus szemek,

a paranoia körüllebeg,

szeretettel leplezed, de

bilincsbe verted lelkemet.

Gondolataimat is béklyóba zártad,

szívem, s szeretetem megaláztad,

megölsz engem minden nap,

nincs már, ami itt tarthat.

Ha szeretek, meglesed,

gondolataim szárnyát lenyesed,

barátaimat elkergeted,

ha gyűlölsz, mért mondod, szeretsz?

De régen is volt, a szerelem...

Miért romlott így minden el?

A lélek többet követel...

Miért csak ennyit érdemel?

Mért hazudtál arról, hogy ki vagy?

Miért mutattál többet, mint ami vagy?

Miért vetetted rabigába lelkem?

Miért nem tartottál tükröt nekem?

Találtam egy tükröt... s újra fejlődöm,

de úgy tűnik, ez szerinted nagy bűnöm...

s hogy valaki többet kihoz belőlem, mint aki vagyok,

féltékenységre sarkall téged, mert a versenyt nem bírod.

Nem testi örömökre vágytam, de neked ez kellett,

és többre a szex mellett nem tellett,

S egy idő múlva kifogyott a jóság és humor,

Kiürült minden, és maradt a nyomor.

Nem rabigára szerződtem, hanem segítségre.

Nem vágytam nagy dolgokra, csak beszélgetésre,

de telt az idő, és elfogyott a gyönyör,

és ma már melletted csak a magány gyötör.

Nem rajongásra vágytam; hanem szeretetre.

csupán egy társra és gyengédségre.

És ma ezt csak a barátaimtól kapom...

hát ne haragudj rám, ha megfutamodom...

2007.04.20