Szülinapodra

Ha egyszer az életben egy kicsit önző lehetek,

Ha egyszer az életben a szemedbe nézhetek,

S megláthatom benne újra a csillagfényeket,

Igen, akkor talán boldog is lehetek.

Ha egyszer az életben átölelhetnélek;

Csak egyszer az életben: annyira, ahogyan szeretlek,

Ha csak egyszer az életben nem titkolnád az érzéseidet,

Akkor talán meg is érthetnélek.

Ha egyszer talán majd megérted, hogy mennyire szeretlek,

Hogy erre nem léteznek szavak, csupán érzések,

Fájdalmasak, gyötrelmesek, s mégis szépek, s türelmesek…

Talán elfelejtenéd a félelmeidet…

Nem tudhatom, mit rejt belül a lelked...

csak egyet érzek, hogy én is fontos vagyok neked.

Gondolataim és álmaim szárnyai levágva... mégis:

a te mosolyodban újra Élhetek.

A szavaim... földre hullnak és üresen csengenek,

amikor rád nézek, mindent, mit mondanék feledek,

csak azt tudom, hogy folyton rád gondolok,

és azt érzem: mindig is téged kerestelek.

Nem számít, hogy az álmaim csak álmok maradnak

és az sem számít, hogy „csak” a barátod lehetek,

hidd el, bármily nehezemre is esik,

elfogadtam a helyemet...  Mégis:

Ha egyszer az életben… nem lennénk ennyire tisztességesek…

De azok vagyunk, a fene egye meg!

Csak egyetlen egyszer legyél őszinte, kérlek!

Én csak annyit mondhatok: szeretlek.

2007.02.16