Válaszra várok!

A szavak ellenségeid?

Látod, velem csak jót tesznek;

ha kimondom, csillapul a kín,

ha leírom, szűnnek a gyötrelmek.

Miért, hogy ennyire nem beszélsz magadról?

Miért, hogy minden kusza körülötted?

Miért érzem, de mégsem tudhatom...?

Miért látom, hogy nap, mint nap szenvedsz?

Szólj csak egy szót, kérlek, könyörülj meg rajtam!

Miért, hogy a csillagokat szemeidben láttam?

A szemed nem hazudik! Mért meleg, ha rám néz?

Mért, hogy engem ez minden nap újra megigéz?

Mégis, újra minden nap mardos csak a kétség,

mert nem szólsz, de el sem küldenél, ha terhedre lennék!

Már csak egyet nem értesz: minden nap megkínzol,

igen, így van, mert néma vagy, aki nem válaszol!

Mi van, hogyha én vagyok az, aki rosszul látok?

Válasz nélkül bizony sötétben botorkálok!

Mondj egy igent, s tudni fogom, mit is mond a szemed,

vagy mondj nemet, s holnaptól békén hagylak Téged.

Nem tudok így dönteni! De ha mégis szeretsz,

miért van, hogy elkerülsz? Őrületbe kergetsz!

Én kimondtam: szeretlek; letettem a terhem,

de Nélküled borzasztóan üres az életem.

Nem láthatlak, nem hívhatlak, nem szólhatok Hozzád...

Csak egy munkatársad vagyok, mit is akarok hát?!

Csak egy kicsivel engedj közelebb magadhoz, kérlek!

Hiányzol!!!   Remélem, ha nem szeretsz, akkor is megérted.

2006.05.11