ÚTRAVALÓUL

Már csak azt kívánhatom, hogy Te boldog légy,

süssön napfény mindig Rád, akárhová mégy!

Legyen szép lánygyermeked, hadd lássam: boldog vagy;

Élj békében anyjával, legyen örömötök nagy!

Nem kérhetek tőled semmit, s mégis kérnélek,

hogy ne felejts engem el, és ne ítélj meg

arról, ahogy viselkedtem a mai napon!

Nem gondoltam előre, hogy fájni fog nagyon

az, mit előre tudtam, s bekövetkezett.

Nem akartam... nem tudtam, hogy ilyen nehéz lesz!

Gondolatban meghaltam már százszor is talán,

de ne félj, a valóságban nem teszem meg már!

Részeg voltam, s ütni vágytam bolond fejjel Téged:

„Ha szeretni nem lehet, hát megkínozlak én!” - ezt

ne ródd fel hibámul! Mást már nem tehettem,

s úgy gondoltam délelőtt, „Ne könnyű szívvel menj el!”

Megbántam: Hallgatnom kellett volna, befognom a szám!

De hogy így kétségbe estem nem az én hibám,

egyikünk sem tehet róla. Hát... Isten Veled!

Tiéd az, mit választottál, s ne törd a fejed:

Minden, minden sikerül, amit nagyon kívánsz!

Én csak annyit kérek; többé mással ne hibázz!

Tarts meg jó barátodnak, hogyha Te is akarod,

s ha néha úgy gondolod, ölelhet még karod.

S ha megkérhetlek, hogy taníts meg újra nevetni,

talán én sem fogok többé nagyon szenvedni,

s talán valakinek kell majd ez a bolond lány,

egyszer talán boldog leszek... Addig: gondolj rám!

1989 febr.9