ÁLLÍTSD MEG AZ IDŐT!

Sziporkázik a fény a Dunán.

Megtaláltalak ma délután.

Hunyorognak a csillagok,

Engem ölel Te két karod.

S mint délután megigézett kisdiák,

Nem feledem azóta a fény dalát.

S lehet, Te minderre már nem emlékezel,

Mégis bennem él ezüstösen:

Délután, sör, illatos fű, kánikula,

Alant napfényben fürdik Vén Duna,

Minket a parkban szétszórt víz üdít,

Ahogy fekszem, Turulmadár felröpít.

Csak hallgatom, ahogy messzi - távolról mesélsz,

Medve - dörmögő hangod megigéz,

Jólesik minden, mi körülöttem van,

S csak fekszem hűvös fűben boldogan.

S folytatódik az álom - délután:

Mozi, üdítő, séta az utcán,

Körülöttem nyüzsgő, lökdösődő emberek,

De aznap eltűnt a világ, csak mentem Teveled,

S nem láttam, nem érzékeltem, mi máskor bosszantott,

Eltűnt a világ, csak fogtam a karod,

S éreztem -, nem botolhatok meg; Veled nem:

Most megtelt -, Nélküled üres volt az életem.

Este Veled a Halászbástyán:

Alant csillog sok száz fény a Dunán,

Sziporkáznak városi csillagok,

Fölöttünk a mennybolt ragyog,

S én megállítanám a zord időt,

Mely rohanva mindent félrelök,

S feledném a múltat, s a magányt,

Titoknak hagynám meg a talányt:

Mert két karodban boldog, boldog vagyok!

Nem kell a múlt, nem érdekelnek jövő fagyok,

S most nem kell csók sem és semmi sem,

Csak az, hogy soha, soha ne engedj el!

1989 március