Szeretlek! Kár tagadnom.

Szomjazom Rád, mint esőre a föld,

várlak, mint napsugarat a virág,

kereslek, mint oázist a szomjas ember.

Szeretlek! Jó vagy hozzám és

vágyom, hogy megérintsen kezed.

Nélküled egyedül lennék a

vadul zakatoló világban!

A gépek száguldó irama

ijeszt, taszít -, boldogtalanná tesz,

és szomjassá válok a szeretetre,

de nem találom oázisát...

...és fák bukkannak fel,

lombjaikkal integetnek felém,

kezemmel megérinthetem őket

és ihatom üdítő vizét!

Meddig szerethetlek? Nem tudom!

De a néhány csepp víz felüdít,

és újra élek! -

Ezt Neked köszönhetem!

1982.szeptember