Ararát

Az Ararát az első név szerint említett hegy a Bibliában. A Szentírás beszámolója szerint öt hónapos és közel 1500 km-es hánykolódás után itt állapodott meg Noé bárkája. Ez a világ újranépesülésének centruma, a hely, ahol Isten kijelentette: "Szövetséget kötök veletek, hogy soha sem lesz többé özönvíz a föld elvesztésére" (1Mózes 9:11).

Az Ige nem csak az Ararát hegyéről, hanem az Ararát földjéről is beszél, ahová Adramélek és Sarézer, Sénakhérib asszír király fiai menekültek miután megölték apjukat (2Királyok 19:37, Ésaiás 37:18). Asszír források szerint Ararát (akkád formája: Urartu) földjén az i.e. IX. században kisebb királyságok konföderációja létezett, amely Asszíria fő riválisává nőtte ki magát. Később azonban a kimmerek és a szkíták inváziója miatt meggyengült, míg végül i.e. 612-ben a médek bekebelezték.

A Biblia szövegéből nem derül ki, hogy az Ararát hegyes vidékének pontosan melyik csúcsán állt meg Noé bárkája. Az egyes népeknek különböző tradícióik vannak ezzel kapcsolatban, ám a legmegbízhatóbb hagyomány és a modernkori kutatások szerint a mai Törökország legmagasabb csúcsáról, a törökül Ăgri-dagi-nak nevezett hegyről van szó. Ez a hegy a török-örmény határon található, a Kaukázus vulkanikus láncának déli részét alkotó kis-ázsiai Taurus-hegység tagja. Két csúcsa van, a nagyobbik 5165 m, a kisebbik 3841 m magas. A hegy oldalában egy hatalmas vulkáni kráter található, a tetejét pedig állandó jég- és hósapka borítja, amely kb. 4000 méteren kezdődik, és tizenkét gleccsert hozott létre.

A hegy környékén számos természeti jelenség és hagyomány őrzi az Özönvíz emlékét. Például a hegytől nem messze található, 1974 m magasan fekvő Van-tó és a mai Irán területén 1715 m magasan fekvő Urmia-tó vize sós (az utóbbié 23 százalékos). Mindkét tavat magas hegyek veszik körül, sem a Fekete-, sem a Kaszpi-tengerhez nincs kivezetésük. A bennük levő heringek az Atlanti-óceán északi részének uralkodó halai. E jelenségre az egykori Özönvíz ésszerű magyarázatot adhat.

A hegy körüli települések nevei szintén beszédesek: Nahicseván - "az első tartózkodási hely", Temanin - "a nyolcak helye", Erivan - "az első megjelenés", Tabriz - "hajó", Sarnah - "Noé faluja", Arghuri - "a szőlő elültetése", Seron - "a szétszóródás helye" (részletesen lásd: Balsiger - Sellier: Noé bárkája nyomában, Új Vénusz Kiadó, Budapest, 1991).

A bibliai beszámoló (1Mózes 8) szerint a bárka Noé életének 600. esztendejében, a hetedik hónap 17. napján, vagyis pontosan 150 napnyi sodródás után feneklett meg az Ararát hegyének oldalában, a mai kutatások szerint kb. 4200 m-es magasságban. (Az, hogy a bárka az Eufrátesz vidékéről észak, és nem dél felé sodródott, a tudósok szerint az Özönvíz globális voltának bizonyítéka.) A megfeneklést követően kb. két és fél hónappal a környező, jóval kisebb csúcsok is kilátszottak már a vízből. Újabb negyven nap elteltével Noé előbb egy hollót, majd egy galambot engedett ki a bárkából, ám azok még nem jeleztek életet. Hét nap elteltével ismét egy galambot bocsátott ki, ami friss olajfa-hajtással érkezett vissza, ami jelezte: a Föld ismét termőképessé vált. A következő galamb már nem is tért vissza a bárkához, a földfelszín tehát addigra felszikkadt. 85 nappal később az Úr szólt Noéhoz, hogy lépjen ki a bárkából az Ararátra.

Noé első dolga az volt a hegyen, hogy oltárt építsen az Úrnak, és minden tiszta állatból áldozatot mutasson be Istennek. Isten elfogadta Noé tiszteletét, és ígéretet tett arra, hogy soha többé nem lesz világméretű özönvíz a földön; majd megáldotta Noét és fiait, és szövetséget kötött velük, melynek a jele a mai napig látható a felhők között - ez a szivárvány (1Mózes 9:1-17).

A tradíciók szerint Noé ezután az Ararát lábánál telepedett le, szőlőművelésbe fogott (1Mózes 9:11), utódai pedig erről a helyről rajzottak ki a világ minden része felé. A hegyen levő bárka (melyet az elmúlt századokban számos kutató megtalálni vélt) tehát egyfajta "második Édenkertnek" tekinthető, ahonnan az élet ismét kiáramlott a földre. Az Özönvíz óta a szivárvány és az Ararát impozáns, hófödte csúcsa is Isten megtartó kegyelmére és gondoskodására emlékezteti a hívő embert.

(http://koszikla.hit.hu/gyalogt/biblia/ararat.html)

Noah's Mountain

"But God remembered Noah and all the beasts and all the cattle that were with him in the ark. And God made a wind blow over the earth, and the waters subsided; the fountains of the deep and the windows of the heavens were closed, the rain from the heavens was restrained, and the waters receded from the earth continually. At the end of a hundred and fifty days the waters had abated; and in the seventh month, on the seventeenth day of the month, the ark came to rest upon the mountains of Ararat." (Genesis 8:1-4 RSV) (see The Flood and How Big Was Noah's Ark?)

 

 The mountains of Ararat are located between the Black and Caspian Seas in southern Armenia. Although "Mount Ararat" has become popularly used for where Noah's ark came to rest, as The Bible account states, Ararat was actually a mountain range. Two peaks, about 7 miles / 11 kilometers apart, have been identified as the most likely location of the ark's resting place. The one is 14,300 feet and the other 10,300 feet above the adjacent Araxes plain. The higher of the two has a snow-covered peak year round, and was known to the ancient Persians (who were neither Jews nor Christians - see Ancient Empires - Persia) as "Noah's mountain."