Sedona

Megérkezésünk a völgyön keresztül lélegzetelállító élmény volt. Íme a táj, ami elénk tárult:

Ebbe a völgybe a későbbiekben visszatértünk még, ez a híres "Slide Rock", vagyis a csúszkáló kövek birodalma, de erről egy másik fejezetben írok majd. Hogy miért lélegzetelállító? Gyermekkorom kedvenc történetei közé tartozott Karl May Winnetouja és egyéb indiántörténetei, amelyeket természetesen később, amikor megfilmesítették lehetőség szerint mind megnéztem. Faltam a cowboy filmeket, az egyik kedvencem ezek közül is a "Volt egyszer egy vadnyugat" és imádtam azokat a tájakat, ahol ezek a filmek készültek, konkrétan a vadnyugatot. És most egyszer csak itt voltam, a közepében ezeknek a tájaknak, a vadnyugatnak, álmaim helyszínének...

Sedonában néhány napig maradtunk, volt látnivaló elég...

Először is a Tlaque Paque... ne kérjék, hogy lefordítsam, fogalmam sincs, mit jelent a kifejezés. Egy olyan építmény, ami a maga nemében egyedülálló. Amikor a nagybirtokos megvette a telket, amelyen építkezni kívánt, mindenki elhűlt: a gyönyörű fákat nyilván kivágja majd... de nem így történt.

A házat, melyet terveztek számára, úgy rendelte, hogy a csodaszép platánok mindegyike bele lett komponálva, szerepeltek a tervben, ő maga pedig duplacsövű puskájával járkált nap-mint nap, hogy egyetlen fa se sérülhessen meg az építkezés alatt, a legkisebb mértékben sem.

Az eredmény lenyűgöző és páratlan a maga nemében, de ítélje meg a kedves olvasó a képek alapján!

És mit szerettem még Sedonában? Az indián őslakosságot, a mexikói vendéglőt, ahol előételnek Tortilla chips érkezik az asztalra igencsak csípős Dippel (életemben először ott ettem ilyesmit, sajnos meg is szerettem). Sosem felejtem el Joyce arcát, amikor látta, hogy Klári nővéremmel szemrebbenés nélkül faljuk a hot-hot-hot chili szószt! :)