Álom - arcú herceg

Félek, fázom, nem vagy itt. Egyedül vagyok.

Nem vígasztalsz, nem ölelsz. Keserű-halott,

s reménytelen minden, amit úgy hívnak: jövő.

Engem nem vár sohasem itthon szerető,

szerető-gyengéd kedves. Csak messzi-zord Apa.

Nem adta meg a sors, hogy gyermekem lássa?

Velem-velünk kegyetlen az élet!

Néha megkérdezem: „miért élek?”

S leendő gyermekünkre gondolok:

Apa nélkül felnőni még rosszabb dolog!

Hányszor fogja kérdezni sötét éjszakán:

„Anyu! Miért élek én, s hol van az Apám?!

Mért születtem?! Szenvedni? Mért nincs apám, mondd?!”

Mit mondok akkor majd Neki? Hogy csak tévedés volt?

Hogy az anyja semmi más, csak egy rossz kurva volt?

Hogy az apja, mikor fogant, rég más apja volt?

Hogy most nincs. Csak Volt-Volt-Volt! S azt sem tudom, ki Ő,

csak azt tudom, hogy Tiszavirág, s nagyon jó szerető,

de hogy belül milyen, számomra máig rejtelem,

s csak sírva gondolkodom Rajtunk sok-sok éjjelen,

s szeretném jobban megismerni, mert köt Hozzá a sors,

mert akkor is, ha nem vállalja, köt Vele szoros kapocs.

Tudom, mi a neve, s tudom, hogy néha nagyon kegyetlen,

de azt is tudom; szeretném, ha Ő lenne az Egyetlen,

Ha se előtte, se utána senki sem lenne,

s szeretném, ha velem-Velünk élhetne.

S tudom; vígasztalni Ő az, ki legjobban tud,

s bújnék Hozzá végtelen. Mert két karjában bút,

s bajt elfelejtek, és megáll az idő. Mert szeretem!

Szeretem, pedig nem tudom ki Ő - nem ismerem.

Bezárkózik; elrejti önmagát. Pedig jó barát.

Szeretném megismerni Őt, az apát: Gyermekem Apját.

Kulcsra zárt ajtók; Álom-arcú herceg

Nekem, s Neked -,Te születendő Gyermek,

Kinek tán nem adatik meg, hogy ölelhesd

Apád, Angyalarcút, kibe anyád most szerelmes.

1989 júni 15.