2007...

Alighanem úgy fog bevonulni a magyar történelembe, mint az az esztendő, amikor megpróbálták porrá zúzni a magyar egészségügyet.

Vizitdíj: "csak" 300 Forint... van, aki megengedheti magának, van, aki azokat a filléreket számolja, amiből élelmet kellene vennie, vagy kifizetnie a rezsit. Holnap talán már az utcán kell aludnia, de az bizonyos, hogy sokan azért nem fognak orvoshoz fordulni, mert nem tudnak, vagy nem akarnak vizitdíjat fizetni.

Hová vezet ez?

Vegyünk egy egyszerű példát:  Valakinek fáj a hasa. Ez eddig teljesen szokványos, hihetnénk, elrontotta a gyomrát. De a fájdalom nem tágít. A beteg nem fordul orvoshoz, panaszai egyre fokozódnak, míg végül - tegyük fel - eszméletét veszti. Mentők jönnek, beviszik egy sebészetre (már ha ki tudják deríteni, mi is történt vele, hiszen ha az utcán összeesett és nem tud beszélni, lehet, hogy mondjuk egy kardiológiai osztályra kerül, ahol diagnózisa tovább késik...), jó esetben mondjuk perforált vakbélgyulladása van, rossz esetben, főként időseknél lehet például, hogy a késlekedéssel egy egyszerű bél keringési rendellenesség helyett élettel összeegyeztethetetlenül elhalt beleket fognak találni... Bármelyik esetről is beszélünk, a kórisme késése miatt a beteg élete kerül veszélybe, míg a gyógyítás költségei többszörösére emelkednek.

Nesze neked költséghatékony egészségügy!

Rezidensképzés:

Nem is olyan régen, amikor én végeztem az egyetemen, ha praktizálni szerettem volna, vettem a nyúlcipőt, a diplomámat és minden bátorságomat és elkezdtem kilincselni, hogy valamely, a szívemhez közel álló szakágban találjak egy kórházi segédorvosi állást. Ha a huszadik helyen szerencsém volt és szimpatikusak voltunk egymásnak az osztályvezető főorvossal, felvettek és elkezdhettem orvosi pályafutásomat. Először is megtanultam a saját szakágam alapjait, majd meghatározott gyakorlatokra kellett eljárnom meghatározott ideig különféle társszakmákba. A gyakorlatok idején is saját kórházam maradt a munkahelyem, és senki, semmiféle díjat nem kért azért, hogy segítettem a gyakorlatom idején a saját munkájának ellátásában... Legvégül felkészültségemről vizsgabizottság előtt kellett tanúbizonyságot tennem egy hét gyakorlati vizsgát követően. Így lehettem szakorvos.

1996-ban a nyugatot majmolva valaki bevezette Magyarországon a rezidensképzést. A rezidensek a 6 év egyetemi időszakot követően 2 évig különféle gyakorlatokra járnak (már azok, akik valóban elhivatottak és meg akarják tanulni azt, amit csinálni fognak), vagy nem járnak. Mert kapaszkodjanak meg, a rezidensek egy része a kötelező gyakorlatokat bizony nagy részben elblicceli, semmiféle vizsga, vagy számonkérés nincs, névsorolvasás sincs... senki sem ellenőrzi őket. A 2 év időtartama alatt az Egyetemtől kapnak névleges fizetést (kb 60-80 ezer Ft bruttó!), családalapításra gondolni sem mernek és fogalmuk sincs, hogy a két év lejártával vajon el tudnak-e helyezkedni az áhított szakmában, ami a szívük csücske. Az oktatásért mindezidáig tudomásom szerint egyetlen oktatókórház sem kért semmiféle anyagi ellenszolgáltatást, oktatókórháznak lenni kiváltság és dicsőség, a rezidensek pedig nagy mértékben segítik az oktatókórház szakorvosainak munkáját.

Tervezet van tehát arra, hogy szeptembertől a rezidensek fizessenek havonta 300.000 Ft-ot azért, hogy tanulhassanak. Nos, nem tudok mást idetenni, csak egy adag kérdőjelet. Miből is?

Első verzió: Az átlagos magyar fizetések 70-140 ezer Ft közt vannak, jó esetben két kenyérkereső lát el 3-6 főt a gyerekek számától függően. Tehát ketten megkeresnek kb 300 ezer Ft-ot, ezt befizethetik gyerekük rezidensképzésére és éhenhalhat az egész család.

Második verzió: A gyerek elvégzi az egyetemet, majd elmegy más szakmát tanulni, mert képtelen kifizetni a rezidensképzést.

Még sorolhatnék néhány jó ötletet, de vajon tisztában van az a bizonyos törvényhozó avval, hogy mi orvosok mennyit is keresünk valójában?

Az átlagos orvosi bérek a békának az alatt a bizonyos testrésze alatt vannak, ha belegondolunk, hogy hány év is van a szakorvosi képzés mögött. Kezdjük a hat év egyetemmel, és a minimum öt év szakorvosképzési idővel, ami néhány szakág esetén hat év. Nekem három gyerekkel a hátam mögött 13 évbe került. Ma elmondhatom, hogy szakorvosként igen magas bérezésben részesülök, havi 6-7 ügyelettel 25 (csaknem 26) év egészségügyi pályafutással a hátam mögött nettó mintegy 160 ezer Ft-ot viszek haza...

MEGÉRI???

Akinek nem hivatása, nem éri meg.

Akinek hivatása, az a vadbarom mindent megtesz a betegeiért engem is ideértve, csak az a kérdés, hogy mikor fogunk egyszer összeesni a méltánytalanul sok munkától.

Magyarnak születtem.

Itt van feladatom.

Orvosnak születtem, ez a hivatásom, ez a sorsom.

Anya vagyok, háromszorosan is, aggódom, mi lesz a gyerekeimmel.

Mégis: magyar orvos szeretnék maradni és magyar betegeket szeretnék gyógyítai, mégpedig úgy, hogy ne a hivatásom anyagi vonzataival kelljen foglalkoznom. Hagyjuk ezt a kórházmenedzserekre!

GYÓGYÍTUNK, VAGY SZÁMOLUNK?????

Mert a kettő együtt nem megy!