Először is tisztáznunk kell a ciklonok kialakulásának hátterét. Köztudott, hogy a levegő mindig a magas nyomású területek felől áramlik az alacsony nyomású felé, míg be nem áll az egyensúlyi helyzet. Ez az áramlás azonban nem egyenes vonalban történik, mert a Föld forgása miatt fellép egy eltérítő erő is, amit Coriolis-erőnek hívunk. A szél tehát mindig spirálisan áramlik, az alacsony nyomású rendszerekben befelé és felfelé, míg a magas rendszerű nyomásokban lefelé és kifelé fúj.

A felfelé áramló levegő területeit tehát alacsony nyomású rendszereknek, ciklonoknak nevezzük. Ciklonok ott alakulnak ki, ahol viszonylag meleg és nedves levegő emelkedik fel a Föld felszínéről.

Pontosan ez történik a hurrikánok vagy más néven trópusi ciklonok esetében is. A trópusi ciklon keletkezési helye ugyanis a Ráktérítő és a Baktérítő közötti terület, közelebbi szülőhelyük a meleg tengerfelszín. Mivel a tenger megfelelő hőmérsékletűre – 26 Celsius fok – csak nyáron melegszik fel, így a hivatalos hurrikán szezon júniustól novemberig tart.

A felszálló párás, meleg levegő hatására zivatarfelhők keletkeznek. A folyamatosan párolgó nedves levegőt ezek a felhők szivacsként szívják magukba, és az erős feláramlás miatt a függőleges kiterjedésben félelmetes turbulenciák jönnek létre. A zivatarfelhő még falánkabbá válik, végül egy hatalmas szupercellarendszerré válik, amelyet a Föld Coriolis-ereje megforgat. A hurrikánok akkor tudnak elég energiát felhalmozni, ha az óceán hőmérséklete legalább 13,5 méteres mélységig meghaladja a 26 Celsius fokot.

Miközben a felhő forgása gyorsul, a középpontjában az egyre intenzívebbé váló feláramlás miatt megindul a légnyomás csökkenése. A ciklon középpontjában kialakul tehát egy lefelé mozgó áramlás. A ciklon középpontjának, szemének átmérője 15-40 kilométer. A műholdfelvételeken szépen kivehető e tiszta lyuk. Ha az örvénylésnek továbbra is van utánpótlása, akkor a forgási sebesség még tovább gyorsul.

A Közép-Amerikát és az Egyesült Államokat nyár végén, kora ősszel elérő hurrikánok Afrika partjainál, az északi szélesség 10. és 20. foka között, a Zöldfoki-szigetek környékén keletkeznek. Itt húzódik az északi és déli félteke légtömegét elválasztó trópusi összeáramlási zóna. Így az itt keletkező tornyos gomolyfelhők a keleties passzátszéltől perdületet kapnak, felhőkarokba, felhőörvényekbe rendeződnek, ezután pedig nyugati irányba veszik útjukat. Minél alacsonyabb a ciklon központi nyomása, annál gyorsabban mozog.

Mielőtt a hurrikán szárazföldre lép már komoly pusztítást végez: az a vízkupola, amelyet a hurrikán szele tol maga előtt ugyanis akár több méter magas is lehet. A szárazföldre érve megszűnik a nedves levegő utánpótlás, a ciklon fokozatosan veszít erejéből: egyrészt felhőszakadások, másrészt súrlódás formájában.

A hurrikánok felhőörvényei az északi féltekén az óramutató járásával ellentétes, a délin megegyező irányban forognak. A trópusi ciklon átmérője néhány száz kilométer – azaz a mérsékeltövi ciklonokhoz viszonyítva, amelyek akár 1000-4000 kilométer szélesek is lehetnek, relatíve kicsik.

A hurrikán egyébként indián eredetű szó, jelentése találóan: nagy szél. Ugyanezt a légköri jelenséget a Csendes-óceánon tájfunnak hívják, Ausztrália térségében pedig trópusi ciklonnak. A hurrikánokat a Saffir-Simpson féle skála 0-5-ig terjedő értékkel kategorizálja, attól függően, hogy mennyire erős benne a szél. A leggyengébbet 1-essel, a legpusztítóbbat 5-össel jelölik.

2004. szeptember 7.